Mi kell a szövegírónak ahhoz, hogy dolgozni tudjon?

A szövegírók legtöbbször Brief alapján dolgoznak. Ez magyar fordításban levelet jelent. Ebben a Briefben a szolgáltatást igénybe vevő megírja, mire van szüksége, milyen szöveget szeretne, hova és mikorra. Ez a konkrét megrendelő dokumentum tulajdonképpen, melyben bővebben kifejti a megrendelő, mit is szeretne kapni a pénzéért. Aki még nem vett igénybe szövegírót és nincs ötlete, tapasztalata e téren, annak nehéz lehet megírni a Briefet, azaz a megrendelőt, hiszen gőze sincs, mi kerüljön bele, mi a fontos.

A szövegíró viszont nélküle, nem tudja megfelelően végezni a munkáját!

Milyenek a megrendelőlevelek általában?

Láttam már borzalmasan alapos, mindenre kiterjedő megrendelőlevelet, de olyat is, amiben az ügyfél közölte, hogy „Írj valamit!”

Utóbbinál az, hogy szabad kezet kap a szövegíró, akár jó is lehet, hiszen ha van tapasztalat, ötlete, akkor jól jöhet ki a dologból. De mivel nem gondolatolvasó, ennyiből nem biztos, hogy pontosan ki tudja találni, mire van szüksége az ügyfélnek. Ezért aztán sokszor félremehet a cikk. Többkörös javítás meg nem kifizetődő sem a megrendelőnek, sem a szövegírónak. Így arra gondoltam, megmutatom, miket érdemes beleírni a megrendelő emailbe, ha szövegíró munkáját vennéd igénybe.

Szövegírói megrendeléshez kisokos

Amiket feltétlen írj bele a megrendelésedbe a szövegírónak!

– Mutasd be önmagad, az eladni kívánt termékeid, szolgáltatásaid, a hitvallásod, a kitűzött célt, az általad képviselt értékeket, a jövőképed, a mottód. Fontos lehet minden ahhoz, hogy könnyebben tudjon azonosulni veled a szövegíró.

– Kinek készül a cikk? Képzeld el a képzeletbeli olvasód, akinek el szeretnéd adni a terméked, szolgáltatásod, be szeretnéd mutatni magad, felkelteni az érdeklődését. Hány éves? Mi érdekli? Mit keres az oldaladon? Ezt hívják célcsoport meghatározásnak. Máshogy kell hatni a 15 éves szomszéd srácra, mint a 60 éves nagypapára. Mást tart érdekesnek a 20 éves fiatal hölgy, mint a 70 éves nagymama. De nem csak korban és nemben határozzuk meg a célcsoportot, hanem érdeklődési körük, egzisztenciájuk, lakhelyük, iskolázottságuk szerint is.

– Miről szóljon a cikk. Ha konkrét elképzelésed van, pár sorban vázolhatod is, milyen irány mentén készüljön a cikk, milyen megközelítésből. De pár hívószó, kulcsszó, kifejezés vagy a cím is elég lehet akár.  

– A cikknek konkrét célja van a tartalomgyártáson kívül? Vevőszerzés, eladás, kommunikáció, tájékoztatás, szórakoztatás? Ezt is jó, ha tudja a szövegíród.

– A cikk illeszkedjen az eddigi kommunikációdhoz, ugyan olyan stílusban íródjon, mintha te készítenéd továbbra is, vagy alkothat a szövegíró szabadon a saját tudását felhasználva? Az előbbi a szellemíró, aki a nevedben készíti a szövegeid és nem adja a nevét az íráshoz. A másik esetben aláírhatja az általa írt tartalmat.

– Ha szakmai tartalmat szeretnél, amihez erősebb szaktudás kell, akkor jelezd a megrendelésedben. Ilyenkor kell egy szakmai lektor, aki a cikket átnézi, ne tartalmazzon fals információkat, butaságokat, pontatlanságokat.

– Helyesírás. A legtöbb szövegíró alapból helyesen ír. De ha biztosra szeretnél menni, írd bele, hogy szeretnéd, ha korrektor munkáját is igénybe venné a szövegíró. Ami persze plusz ár, de akkor biztos, hogy teljesen rendben lesz a cikk helyesírásilag, stilisztikailag.

– A cikk tegező vagy magázó legyen? Az érdekesen venné ki magát, ha a tizenéves korosztálynak készülő cikk magázva lenne megírva. Illetve fordítva is igaz, mikor egy komoly, szakmai oldal, idősebb embereknek készülő nyugdíjról szóló cikke tegeződve készül el.

– Milyen stílusban készüljön? Hivatalos vagy könnyed, szabadabb, akár vidám, vicces is lehet-e? Nem mindegy, hogy milyen megközelítésben készül el a cikk. Egy szakmai blogon nem sok helye van a kedélyes, poénkodó, nem szakmáról szóló cikkeknek. Fura lenne, ha egy ValóVilágot elemző cikk kerülne fel egy adózási vagy pénzügyi-számviteli blogra. Mint ahogy az is megdöbbenésre adhatna okot, ha egy vidám, fiatalos blogra nagyon hivatalos hangnemű cikk kerülne ki.

– Milyen hosszú legyen a szöveg? Egy átlagos cikk 1500-3000 karakter között mozog, ez nagyjából két word oldal, attól függően milyen betűtípusban és betűméretben írják. Ha hosszabb tartalmat szeretnél, egyfajta sarokkőtartalmat, azt mindenképp jelezd. Az 6000-től akár 12000 karakterig, azaz több oldalig is terjedhet.

– SEOzott legyen-e? Van hozzá kulcsszavad, kifejezésed, akár több is? Mindenképp add meg a szövegírónak. A SEOzott tartalom azt jelenti, hogy kiemelések, a szöveg megfelelő tördelése, bontása és a kulcsszavak is bele kerülnek, mellyel a blogodra kereshetnek az olvasók és rád találnak a keresőmotorok.

– A szöveghez kell-e kutatást végeznie a szövegírónak. Ha van forrásod, akár idegen nyelven, más oldalakon, hivatalos szerveknél, azt is mellékeld a Briefben.

– Ha a szövegírónak kell keresgélnie képeket, grafikonokat vagy grafikákat készítenie a cikkhez, az is kerüljön a megrendelőbe.

– A következő pont a cikk feltevése. Sokan a cikk feltevését is kérik a blogjukra, ami plusz idő és így pénz is.

– Beszéljétek meg a konkrét árat vagy a cikk árának kiszámolási módját, ne érjen senkit se meglepetés utólag.

– Fontos azt is tudnod, mint megrendelő, hogy hány körös javítást vállal a szövegíró, ha nem pont az került a cikkbe, amit te szerettél volna.

– Mikorra legyen kész a cikk, azt is fontos lebeszélni. „Ráér, majd kész lesz, amikor megcsinálod…” nem igazán opció. Állapodjatok meg egy pontos leadási határidőben, az a biztos.

A tökéletes szöveg alapja a jó kommunikáció

A kapott, kész szöveg, akkor lesz jó, olyan, amilyet vársz, szeretnél, ha pontos megrendelést adsz le és utasításokat a szövegírónak. Különben megírja a saját stílusában, nézőpontjából és nem biztos, hogy az illeszkedni fog a tiédhez. A szövegíró nem gondolatolvasó, ha nem látod el információkkal, nem fogja tudni, mi a dolga. Megkönnyíti a te dolgod és az övét is egy alapos megrendelő levél, mely fontos támpontul szolgálhat a későbbiekben is. Persze van az a helyzet, mikor félszavakból is értitek egymást…

De én azt mondom, törekedjetek minden fontos információt, szabályt lefektetni még az elején, hogy később flottul menjen a dolog, egyik fél se csalódjon. A jó kommunikáció a legnagyobb mankó a közös munka során.

És egy jó szövegíró aranyat ér, de csak akkor, ha minden fontos, a szöveget érintő dolgot elmondasz neki!

Hog miért kell neked blog? Az előző cikkemből kiderül.

Olvasd el: READANDWRITE

Illetve találsz még további érveket a blogírásra a read-blog.blog.hu oldalon.

Mayerné Répási Adrienn